Csabrendek

Eredeti verzió

MENÜ:

Navigáció átugrása

Csabrendeki kovács lett az egyik „NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE”


(kattintson a képre)                                                                                 


Köszöntő

Tisztelt Látogató, Kedves Vendégünk!



S
zeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt Csabrendek Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nevében a Bakony utolsó nyúlványának, a „Csúcsoshegy” vagy a sokak által emlegetett „Rendeki hegy” lábánál fekvő település,
Csabrendek honlapján.


Csabrendek község kedvező földrajzi adottságú, kiemelkedően szép épített- és természeti környezetben fekvő település, melynek látnivalóit, nevezetességeit kívánjuk e honlap segítségével a Tisztelt Látogató figyelmébe ajánlani.

Képviselő-testületünk fő feladatának tekinti, hogy Csabrendek kellemes lakóhellyé váljék 3100 polgára számára, ugyanakkor a meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a község lakosságát és a településünk után érdeklődő, letelepedni és befektetni szándékozó kedves vendégeinket.
Őszintén remélem, hogy a közreadott információk a község iránt érdeklődőket segíti, hogy részletesen felfedezzék, megismerjék falunkat, s kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is ellátogassanak hozzánk, polgárainknak pedig segítséget nyújt ahhoz, hogy a helyi közügyekben még tájékozottabbak, jártasabbak legyenek.

Reméljük, honlapunk segítségével célunk eredményes lesz.


Tisztelettel:

Turcsi József
polgármester

utolsó módosítás:2011-05-11 11:09:54


Sümeg Járóbeteg Szakellátó Központ rendelési idők

 

Sümeg Járóbeteg Szakellátó Központ

A rendelések helye: SÜMEG KOMPNAIK ZSÓFIA U. 6.

A rendelő elérhetőségei/ időpontkérés Tel.:   06/87/350-178    06/87/550-042

                                                                 megtekinthető itt

utolsó módosítás:2011-11-07 08:56:52


Nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény

 

CSABRENDEK, HOSZTÓT, SZENTIMREFALVA

       VESZPRÉMGALSA, ZALASZEGVÁR

               Községi Önkormányzatok

                 K Ö R J E G Y Z Ő J E

           8474 Csabrendek, Árpád u. 4.

                       Tel:87/453-167

 

F E L H Í V Á S

 

Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény dohánytermék fogyasztására és az azzal kapcsolatos szankciók alkalmazására vonatkozó rendelkezései

 

megtekinthető itt

 

Bardonné Baráth Zsuzsanna körjegyző

 

 

utolsó módosítás:2012-02-06 10:48:51


Rendelettervezet a 2012. évi csatornadíjról

 

Csabrendek-Hosztót-Szentimrefalva
         Veszprémgalsa-Zalaszegvár
          Községi  Önkormányzatok
                  K ö r j e g y z ő j e

        8474 Csabrendek, Árpád u. 4.
             Telefon, fax: 87/453-167

          e-mail: tavaszxx@invitel.hu

 

 

Ügyiratszám:  1368-3 /2012.

 

HIRDETMÉNY !

 

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy elkészült Csabrendek Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendelet-tervezete az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 11/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről.

 

A rendelet-tervezettel kapcsolatban 2012. február 7.  napjáig véleményt nyilváníthatnak a tarsadalmi.egyeztetes@csabrendek.hu e-mail címen, vagy hagyományos módon írásban papír alapon.

 

 

A rendelet-tervezet szövege megtekinthető itt.

 

 

Csabrendek, 2012. január 30.

 

 

                                            Tisztelettel:

 

 

                                                                             Bardonné Baráth Zsuzsanna

                                                                                              körjegyző

                            

utolsó módosítás:2012-01-30 10:52:29


Hasznos / Érdekes:


Minden jog fenntartva!
© 2009 Csabrendek
ingyenes webstatisztika