Csabrendek |
|
A csabrendeki ping - pong szakosztály Csabrendeken működő ping-pong szakosztályt Freund Iván bácsi hozta létre a kilencvenes évek közepén. Iván bácsi NB II-es ping-pongos volt, ami ma NBI-nek felel meg, hisz akkor nem volt ún. extra liga. Játszott válogatott, és későbbi világbajnok ellen is. Csapatban kis híján feljutott az első osztályba. Nyugdíjasként, Csabrendekre költözve nagyon hiányzott neki a ping-pong, ezért szakkört, majd szakosztályt szervezve megkezdte az utánpótlás nevelést. Sok tehetséges gyerekből nevelt jó játékost. Ők megyei versenyeken sok-sok érmet szereztek. A legjobbaknak - a sümegi csapattal való jó kapcsolat révén – további fejlődésük érdekében Sümegen is biztosított edzéslehetőséget. Legsikeresebb tanítványa Farkas Márton, 2008 legjobb veszprém megyei ifjúsági játékosa. Iván bácsi, aki még 70 év fölött is érmeket szerzett kisebb megyei versenyeken, sorozatos balesetei, és az életkora miatt is a ping-pong abbahagyására kényszerült. A helyét dr.Gyarmati Csaba vette át, aki felnőtt fejjel kezdte tanulni ezt a sportot, előbb Iván bácsi segítőjeként, majd utódaként. Ellesve a mester oktatási módszereit megpróbálja átadni tudását a fiataloknak. Legsikeresebb tanítványa Bodó Richárd, aki kijutott a diákolimpia országos versenyére (ez előtte csak Farkas Mártonnak sikerült), öregbítve ezzel Csabrendek hírnevét. Minden további aktuális információ a rendeki ping-pongról (edzéslehetőség, játékosok, ping-pongmeccsek videói, versenyek stb.) megtalálható ifj. Nagy Emil szerkesztésében a cspp.mlap.hu weboldalon. utolsó módosítás:2009-10-19 07:11:00 Megyei verseny 2011
Ping-pong hírek
Május 8-án Csabrendeken került megrendezésre egy utánpótlás megyei ranglistaverseny. Kb.60 gyerek részvételével 9 asztalon kezdődtek a küzdelmek, és 8-on fejeződtek be. Miután az egyik háromszor is összedőlt, balesetveszély miatt többször nem próbáltuk talpra állítani. Egyszer a művház asztala is összeomlott, de az még végig bírta, igaz javításra szorul majd. Talán a kevesebb asztal és a rekordszámú résztvevő miatt nemcsak ifiben, és serdülőben, hanem újonc kategóriában is egyenes kieséses rendszerben zajlottak a versenyszámok, ami miatt sokan kevés játéklehetőséghez jutottak. Ifi párosban Nagy Emil (2010 Veszprém megye legjobb serdülő játékosa) ezüstérmet szerzett. Igaz, hivatalosan noszlopi színekben indult, hisz az ottani felnőtt csapat igazolt játékosa, de azért ő inkább csabrendeki fiú. Ifi lány egyéniben Kiss Virág, újonc lány kategóriában Czotter Bea szerzett bronzérmet. Ez a verseny mindenképpen jó volt abból a szempontból is, hogy sokan most tapasztalhatták mi a különbség a játék, és a sport között. A gyerekek felkészülésében nagyon sok segítséget nyújt a művelődési ház, amely minden nap lehetőséget biztosít a gyakorlásra, akár velem, akár nélkülem is. Azt hiszem mind a 30 gyereknek megtanítottam az alapokat, a többi elsősorban rajtuk múlik, hisz most adott a lehetőség nyáron is a mindennapos gyakorlásra. További sok sikert kívánok mindenkinek ehhez a szép sporthoz, és tessék sokat gyakorolni a tanult mozdulatokat nyáron is, mert nemcsak tőlem, egymástól is lehet tanulni.
dr. Gyarmati Csaba szakosztályvezető
utolsó módosítás:2011-05-29 09:40:16
|
|
|
|