Csabrendek

Eredeti verzió

MENÜ:

Navigáció átugrása

Köszöntő

Tisztelt Látogató, Kedves Vendégünk!



S
zeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt Csabrendek Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nevében a Bakony utolsó nyúlványának, a „Csúcsoshegy” vagy a sokak által emlegetett „Rendeki hegy” lábánál fekvő település,
Csabrendek honlapján.


Csabrendek község kedvező földrajzi adottságú, kiemelkedően szép épített- és természeti környezetben fekvő település, melynek látnivalóit, nevezetességeit kívánjuk e honlap segítségével a Tisztelt Látogató figyelmébe ajánlani.

Képviselő-testületünk fő feladatának tekinti, hogy Csabrendek kellemes lakóhellyé váljék 3100 polgára számára, ugyanakkor a meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a község lakosságát és a településünk után érdeklődő, letelepedni és befektetni szándékozó kedves vendégeinket.
Őszintén remélem, hogy a közreadott információk a község iránt érdeklődőket segíti, hogy részletesen felfedezzék, megismerjék falunkat, s kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is ellátogassanak hozzánk, polgárainknak pedig segítséget nyújt ahhoz, hogy a helyi közügyekben még tájékozottabbak, jártasabbak legyenek.

Reméljük, honlapunk segítségével célunk eredményes lesz.


Tisztelettel:

Turcsi József
polgármester

utolsó módosítás:2011-05-11 11:09:54


Hasznos / Érdekes:


Minden jog fenntartva!
© 2009 Csabrendek
ingyenes webstatisztika