Csabrendek 1996-tól tart fenn testvérkapcsolatot a szlovákiai Nagyfödémessel
– OBEC VEL'KÉ UL'ANY, - amit csak 10 évvel később 2006. július 16-án írásban – EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS - is megerősítettek.
A testvérkapcsolat célja a két település lakosságának megismerkedése, kölcsönös támogatás a gazdasági élet területein, szakmai tapasztalatcsere, jeleskedő diákok cserelátogatása, sportolóink egymással való megismerkedése, sportrendezvények szervezése, zenei illetve táncos csoportok vendégszereplése stb.
Ebben az évben is szerveztünk oda-vissza programokat, versenyeket.
Az Általános Iskolában már hagyománya van a mesevetélkedőnek, ahol a két település legjobban szereplő diákjai, csapatai vehetnek részt a nagyfödémesi illetve a mi versenyünkön is. A Csipet-Csapat olyan ügyesen szerepelt, hogy itthon is, és 2009. május 6-7-én Nagyfödémesen is I. helyezést ért el.